background-image

Fűtési rendszerének cseréjét tervezi?

Házának felújításán, korszerűsítésén gondolkodik? Ha igen, akkor érdemes fontolóra vennie, hogy kényelmesebbé tegye az életét. Ez azt jelenti, hogy a felújítás és korszerűsítés során érdemes áttérnie a gázfűtésre. De hogyan és mikor a legjobb belekezdeni?

Először is egy szakemberrel kellene konzultálnia, aki ellenőrzi a vezetéket és a fűtési rendszert abból a szempontból, hogy melyik alkotórészeket kell kicserélni. Lehetséges, hogy csak kazánt kell cserélnie, de az is előfordulhat, hogy nagyobb mértékű munkálatokról lesz szó. Bizonyos szénkazánokat megfelelő alkatrész-változtatással vagy -kiegészítéssel gázkazánná lehet alakítani, ám ehhez szakértő véleménye szükséges. Tipikus, kis ház esetében gyorsabb és egyszerűbb megoldás a kazáncsere, mert a gázkazán hatékonyabban működik, ami azt jelenti, hogy akár 30%-kal kevesebb üzemanyagot használ fel, így a befektetés gyorsan megtérül.

 

A következő lépés, hogy meg kell terveztetni a fűtési rendszert, ami az engedélyeztetés egyik feltétele. A rendszer kivitelezője csak megfelelő szakképesítéssel és engedélyekkel rendelkező személy lehet. A rendszer üzembehelyezését átadás-átvételi jegyzőkönyv elkészítése, szivárgási vizsgálat és kéményseprői vélemény követi. A gázszolgáltatóval időben kell egyeztetni a hálózathoz történő csatlakoztatásról, vagy ha független szeretne lenni a gázhálózattól, érdemes fontolóra vennie gáztartály elhelyezését a telken vagy a földalatti tartály lehetőségét. Amennyiben a kazánt folyékony gázzal üzemeltetné, azt is vigye figyelembe, hogy a kazán fürdőszobába vagy pincébe, illetve olyan helyiségekbe, melyeknek a padlója a telek szintje alatt van, ne kerüljön be, illetve ügyelni kell a megfelelő szellőztetés biztosításra, illetve kialakításra. Ilyen szempontból a gázfűtésre való átállás egy kis időt vesz igénybe. A kezdő munkálatokat (meglévő rendszer vizsgálata, terveztetés, engedélybeszerzés) érdemes már kora tavasszal elkezdeni, így a munkálatokat késő tavasszal-nyáron el is végeztetheti, és már a következő fűtési szezonban élvezheti a kényelmes fűtést. A rendszerrel kapcsolatos munkálatokat azért is késő tavasszal, nyáron érdemes végezni, mert akkor már nincs szüksége a fűtésre, nem beszélve az egyéb gyakorlati jellegű érvekről, melyek miatt miden felújítás száraz, meleg időben könnyebb feladat.

 

Mindez sok munkának tűnik, de egy ilyenfajta korszerűsítés nemcsak kényelmet jelent, hanem biztonságot is. A gázégés melléktermékei között ugyanis nincs az egészségünkre káros por, ami nemcsak az egészségünk miatt fontos, hanem a környezet miatt is. Természetesen a gázrendszert is rendszeresen vizsgáltatni kell, de a hagyományos fa- vagy szénfűtéshez képest a korszerű gázfűtés jelentősen kisebb kockázattal jár, ami a szénmonoxid-mérgezést illeti. A gázfűtés tehát nemcsak kényelmet, hanem biztonságot és egyben környezetbarát megoldást is jelent.

Kérdése van?

Töltse ki az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapot!
Gázt szeretne rendelni? Hívja kollégáinkat, akik készséggel segítenek!

Az üzenet elküldéséhez töltse ki a szükséges mezőket!
Üzenetét elküldtük, hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel.
Teljes név
Telefonszám
E-mail cím
Irányítószám
Írja meg, hogy miben segíthetünk
Full Close

Válasszon témát!: