background-image

Cseppfolyósított gáz az éttermek és szállodák számára

Akár étterme, akár szállodája van, biztosan nagyon jól tudja, hogy az étterem vagy a szálloda fenntartási költségeinek ez egyik meghatározó tétele az energia. Ezért is lehet szüksége egy olyan energiaforrásra, melynek a költségei tervezhetők, és több funkciót is betölt.

 

A tartályos gáznak ilyen szempontból több előnye is van. Először is a tartály nagyságát a szükségleteihez igazíthatja. A tartály választásakor érdemes megfontolnia, mire kell majd használnia a gázt, és mekkora mennyiséget fogyaszt. Másrészt az elhelyezési lehetőségektől függően föld feletti vagy föld alatti tartály mellett dönthet.

 

A tartályos gáz magas minőségű gáz, ami azt jelenti, hogy magas a fűtőértéke. Ráadásul egyszerre nagy mennyiséget vásárol, így nem kell azon aggódnia, hogyan változnak az árak a következő hónapokban, ami jelentős hatással van a költségek tervezhetőségére és az árak kidolgozására, illetve szinten tartására. Nem kell készenléti díjat sem fizetnie. Ha a tartályos gáz mellett dönt, eltekinthet még egy nehézségtől – amikor kevés a gáz, elég kapcsolatba lépnie az ügyfélszolgálattal, és megbeszélnie a feltöltés időpontját.

A tartályos gáz szállodákban és éttermekben is több funkciót képes ellátni – a létesítmény fűtésétől kezdve a meleg víz előállításon át egészen a sütés-főzésig. Akár étterme van, akár szállodája, nagyon jól tudja, hogy a szolgáltatások és az ételek minősége nemcsak arra van hatással, hogy a vendégeink visszatérnek, hanem arra is, hogy milyen véleményt fogalmaznak meg az adott helyről az interneten. Ezért is fontos, hogy olyan energiaforrásunk legyen, amely beállítható és szabályozható. Főzés esetén ez azért fontos, hogy megfelelően tudjuk beállítani a hőmérsékletet, és így kiszámíthatóvá tegyük a főzési körülményeket.

 

A cseppfolyósított tartályos gáz az étteremben és szállodában biztonságot, megbízhatóságot, tervezhetőséget és költséghatékonyságot jelent – ami jobb árakhoz és ezáltal kedvezőbb feltételekhez vezet.

Kérdése van?

Töltse ki az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapot!
Gázt szeretne rendelni? Hívja kollégáinkat, akik készséggel segítenek!

Az üzenet elküldéséhez töltse ki a szükséges mezőket!
Üzenetét elküldtük, hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel.
Teljes név
Telefonszám
E-mail cím
Irányítószám
Írja meg, hogy miben segíthetünk
Full Close

Válasszon témát!: