background-image

Kerti munkák a gáztartály körül – biztosági információk

Tavasz közeledtével sokan szeretnénk szépítgetni a kertünket. A kerti munkák mindig sok örömöt okoznak, azonban ha a kertjében gáztartály is található, van néhány dolog, amire figyelnie kell. Először is a kerti munkák tervezésekor fontos ügyelni arra, hogy a növények ültetése után megfelelő hozzáférést biztosítsunk a szakemberek számára, hogy a tartály feltöltéséhez egyszerűen hozzá tudjanak férni a tartályhoz, és ezzel ne tegyenek kárt a kertben.

Kapálás, ásás közben figyeljen arra is, hogy vezetékek ne sérüljenek meg. Ennek érdekében, ha a vezetékek a föld alatt vannak, a tartály beépítésénél érdemes lefotózni a vezetékek helyét, és majd biztonságos, könnyen hozzáférhető helyen tartani, hogy pontosan tudjuk, hol kerüljük a föld ásását, kapálását. Amennyiben a munkálatok során a berendezés működésében bármilyen rendellenséget venne észre, azonnal hívja fel a segélyhívó számot. Ha az észlelt gondok nem vészhelyzet jellegűek, zárja le a tartályon lévő gáz főszelepét, illetve a gázszekrény főszelepét. Ezen kívül más, alapvető biztonsági elvekre is érdemes ügyelni. Az alábbiakban megtalálja az alapvető biztonsági elveket, melyeket nemcsak kertészkedés alkalmából, hanem a tartály általános kezelésekor is be kell tartani. Először is szemetet vagy gyúlékony anyagokat ne helyezzen a tartály közelébe. Emiatt fokozattan ügyeljen arra, hogy száraz falevelek, gallyak, fű és egyéb kerti szemét ne kerüljön a tartály közelébe. Rendszeresen ellenőrizze a tartály környékét, és semmiképp se tároljon a környezetében száraz növényi hulladékot!

 

A tartály környékén lévő fű, illetve más növények alacsonyak legyenek! A tartály környékén ne tervezzen és ne végezzen olyan módosításokat, melyek akadályozhatják a tartályhoz való hozzáférés, illetve a telepítés módját, se a tartály felett, se a tartály közvetlen közelében.

Munkálatok közben a berendezés közelében ne dohányozzon, és ne használjon elektromos eszközöket (mobiltelefonokat se). Természetesen egyéb robbanás- és tűzveszéllyel járó tevékenységet sem szabad végezni (grillezés, tűzgyújtás, nyílt láng használata). A berendezés tulajdonosának rendelkeznie kell egy 9 kg-os poroltóval, a poroltót tárolja könnyen hozzáférhető helyen. Tűz estén értesítse a tűzoltóságot, sérülés, baleset esetén hívja a mentőket. A tavaszi kerti munkák alkalmával mindenképpen takarítsa ki a gáztartály környékét, ültetés, ásás során ügyeljen arra, hogy a vezetékeket és a tartályt ne sérüljön meg, valamint tartsa be az általános biztonsági szabályokat!

Kérdése van?

Töltse ki az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapot!
Gázt szeretne rendelni? Hívja kollégáinkat, akik készséggel segítenek!

Az üzenet elküldéséhez töltse ki a szükséges mezőket!
Üzenetét elküldtük, hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel.
Teljes név
Telefonszám
E-mail cím
Irányítószám
Írja meg, hogy miben segíthetünk
Full Close

Válasszon témát!: